Már igényelhetik a közfoglalkoztatottak a havi 45 ezer forintos elhelyezkedési juttatást

Akár meg is háromszorozhatják eddigi keresetüket a Gazdaságvédelmi Alap forrásaiból csütörtökön induló “Közfoglalkoztatásból versenyszférába” program résztvevői – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az ITM közleménye szerint.
Bodó Sándor hozzátette: a félmilliárd forintos keretösszeg ezúttal 1-2 ezer közfoglalkoztatott elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedéséhez járulhat hozzá.
 
A program célja, hogy a megfelelő szakképzettséggel rendelkezők a közfoglalkoztatást maguk mögött hagyva a versenyszférában dolgozzanak tovább. Ennek érdekében elhelyezkedési juttatásban részesülhetnek azok, akik a közfoglalkoztatási jogviszonyuk időtartamának lejárta előtt állást találnak a nyílt munkaerő-piacon. Minél hamarabb lép ki valaki a közfoglalkoztatásból, annál több támogatáshoz juthat, hiszen a hátralévő időre utólag kapja meg a havi 45 600 forintot.
 
Elhelyezkedési juttatást kaphatnak a mezőgazdasági idénymunkát végző közfoglalkoztatottak is, naponta 2 ezer, egy hónapra tehát akár 62 ezer forintot is. A résztvevők nettó keresete így a minimálbérrel számolva mintegy 160 ezer forint lehet, a korábbi bevételük csaknem háromszorosa, amit a családi adókedvezmények még tovább növelhetnek.
Kiemelték, hogy hosszú távon csak új adófizető munkahelyek létrejöttével, ezek arányának növelésével valósítható meg a teljes foglalkoztatás. A kormány a korábbi években mintegy 17 ezer közfoglalkoztatott piaci alapú munkavállalásához nyújtott támogatást a programban.
A részletes dokumentáció a munka.hu oldalon érhető el. Kérelmet a helyileg illetékes kormányhivatalokhoz, a járási és fővárosi kerületi hivatalokhoz lehet benyújtani – olvasható az ITM közleményében.
https://ado.hu/munkaugyek/csutortoktol-igenyelhetik-a-kozfoglalkoztatottak-a-havi-45-ezer-forintos-elhelyezkedesi-juttatast/?fbclid=IwAR3TS3iON_FL_gphL00wvsvlDCj8T4WVykjcF9K9v5GVOg9qIVEQq6OX5bE