Meghosszabbítják a lakossági napelemes pályázat beadási határidejét

Húsz nappal, azaz csaknem három héttel meghosszabbodik az ország egész területén a lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési EU-pályázat – jelentette be szerda reggel az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Melyek az új benyújtási határidők?
Ez azt jelenti, hogy azoknak a megyéknek, amelyek számára már december 6-án megnyílt a pályázat beadási lehetősége és eddig úgy volt, hogy december 27-én be is zárul, most kaptak 20 nap további lehetőséget a pályázat beadására. Ugyanígy minden további megye esetén is kitolták 20-20 nappal a beadási határidőt. Így tehát az új határidők:
Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megye lakosai számára január 16-án 18:00 órára változik a pályázat beadási határideje.

Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye lakosai számára január 23-án 18:00 óráig kitolják a beadási határidőt.
A két nappal ezelőtt, december 20-án megnyitott harmad harmadik pályázati szakaszban (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakosai) jövő január 30-án 18:00 órára módosul a beadási határidő.
A negyedik, utolsó szakaszban (Budapest és Pest megye lakói számára) majd csak december 27-én 17:00 órától indul a beadási lehetőség, és ők február 6-án 18:00 óráig nyújthatnak be pályázatot.
Mindezt már át is vezették a pályázati felhívás szövegén, ami táblázatos formában így néz most ki:
A döntés háttere és a folyamat további része
Az ITM hivatalosan a nagy érdeklődésre való tekintettel lépte meg azt, hogy az ország összes megyéje és a főváros számára 20-20 nappal kitolta a pályázat beadási határidőt. Emellett nyilván az összetett pályázattal járó ügyintézés, illetve az ünnepek körüli munkaszünet is közrejátszhatott abban, hogy a pályázók érdekét nézve a tárca adott még 20-20 napot a pályázatokra.

Egy-egy földrajzi térségen belül egyébként mindegy, hogy mikor adják be a pályázatot az első fordulóban (ez zajlik most országszerte, a következő forduló majd csak jövő ősszel nyílik meg), csupán az a lényeg, hogy a határidő előtt bemenjen elektronikusan a rendszerbe a kérelem. A benyújtás feltétele az előzetes kivitelezői megállapodás megkötése valamelyik regisztrált vállalkozóval (már több, mint 1300 cég elérhető a hivatalos oldalon), ez azonban nem jelenti automatikusan a támogatási kérelem kedvező elbírálását. A kiírók összevárják az adott térség/megye összes pályázatát, és csak a beadás lezárása után kezdődnek meg a kiértékelések és a kapott pontszámok alapján a sorrendbe rendezés.
A pályázat kiértékelése úgy néz ki, hogy a jövedelmi feltételeket teljesítő pályázók egy objektív rendszer alapján kapnak pontszámot, amely előnyben részesíti a gyermeket nevelőket és a fejlesztendő járásokban élőket. Összesen 7 pontot lehet elérni és ahhoz, hogy kihirdethessék, kik a nyertesek, előtte csökkenő sorrendbe állítják a pontszámokat és megnézik, hogy mennyi pályázat fér bele az adott megyére megszabott első pályázati keretösszegbe.
A pályázat lényege röviden
A magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv (RRF) keretében valósul meg a pályázat és a tervek szerint akár 35 ezer család rezsiterhei csökkenhetnek a kétféle támogatott beruházási cél mentén.
A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke bruttó 2,9 millió forint, fűtéskorszerűsítéssel együtt 11,3 millió forint.

A pályázat kódja: RRF-6.2.1, címe: „Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva”.
A pályázat keretében kizárólag az alábbi két különböző műszaki tartalom egyikére igényelhető támogatás: (1) Tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás fedezését célzó napelemes rendszer létesítése, VAGY (2) tetőszerkezetre helyezett, alább részletezett kapacitáskorlát mellett napelemes rendszer létesítése, fűtési rendszer elektrifikálása hőszivattyúval, villamosenergia tároló beépítése és nyílászáró cseréje.
Pályázók köre: nagykorú természetes személy (magánszemély), a 2020. évben jövedelemmel rendelkezők a személyi jövedelemadó bevallás szerinti összevont jövedelmüknek egy főre jutó összege 0 forint és 4.850.000 forint közé essen.
Vissza nem térítendő támogatás igényelhető, ahol a támogatás intenzitása: 100%.
Támogatásban várhatóan közel 35 ezer család részesül. Pályázatokat 4 ütemben, megyénként eltérő beadási időpontokkal, de rögzített megyei támogatási keretre lehet benyújtani.
A beruházás csak a Regisztrált kivitelező listából választott, szerződött kivitelezővel valósítható meg.
A támogatási kérelem benyújtásának feltétele a kivitelezővel megkötött előszerződés.
https://www.portfolio.hu/unios-forrasok/20211222/breking-meghosszabbitjak-a-lakossagi-napelemes-palyazat-beadasi-hataridejet-517744?fbclid=IwAR3eWuZfE6QsU2k2HGH3FACMRmSfemA3IoLK41uRo6hAT8Sb9DJb9e-XTX0