Mi jön az ágazati bértámogatás után?

A kibővített Vállalatok munkaerő támogatása program tízezrek elhelyezkedését segítheti Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára szerint.
Hétfőn igényelhették utoljára az ágazati bértámogatást a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szektorok vállalkozásai. Tavaly november óta mintegy 30 ezer cég kért kormányzati segítséget 180 ezer munkavállalója megtartásához – jelentette be kedden. A minisztérium közleményében hozzátette, keddtől már bármelyik, legalább egy hónapja regisztrált álláskeresőt munkához juttathatja a kibővített Vállalatok munkaerő támogatása program. A megítélt támogatások több mint 99 százalékát már ki is fizették a cégeknek.
 
A kormány a továbbiakban is ösztönzi a foglalkoztatás bővítését. Június elsejétől szélesebb kör számára érhető el a Vállalatok munkaerő támogatása program, amelybe a fiatal álláskeresők mellett nyártól minden, legalább egy hónapja regisztrált álláskereső bekapcsolódhat. A támogatás mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén havonta a bérköltség – vagyis a bruttó munkabér és szociális hozzájárulási adó – fele, de legfeljebb 100 ezer forint lehet. A foglalkoztatók az eddigi öt hónap helyett fél évig kaphatják az összesen így akár 600 ezer forintra rúgó támogatást. A program több tízezer álláskereső elhelyezkedését teheti lehetővé.
A Vállalkozások munkaerő támogatására folyamatosan lehet jelentkezni a helyileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A részletes feltételek és dokumentáció a munka.hu honlapon érhető el.
Schanda Tamás hozzátette: a munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítésében elért eredmények a járványhelyzetben is fenntarthatónak bizonyultak. A tavaly júniusi foglalkoztatási mélyponthoz képest több mint 100 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon. A kormányzati gazdaságvédelmi intézkedéseknek is köszönhetően így tartósan 4,5 milliónál többen dolgoznak Magyarországon.
(MTI)
https://ado.hu/munkaugyek/mi-jon-az-agazati-bertamogatas-utan/?fbclid=IwAR3ktUi9tiBteRxHcOe8Je75c45TDxyHhnn5HEPaU-2v0RL3Zv4YN_NPUPA