Nyugdíjasként felkopik a most katázók álla

Annyira kedvező a katás adózás, hogy egyre többen választják ezt, már durván 350 ezer katázó kisadózó van. Az addig rendben van, hogy jóval több marad meg adózás után egy katásnál, mint egy munkavállalónál, de előbbinek alig lesz nyugdíja – erre juthatunk, ha utánaszámolunk.

A Bankmonitor – amelynek számítását a napi.hu hozta le – egy példán érzékelteti.

A teljes cégköltség legyen havi 500 ezer forint: ebből a munkavállaló bruttó bére 420 ezer forint, így hazavihet nettó 279 ezer forintot. Ha azonban egy katás alvállalkozó könyvelhetné el az 500 ezer forint bevételt, abból mindössze 50 ezer forintot kellene befizetnie tételes adóként, iparűzési adóra pedig további havi 4 167 forintot. Vagyis a havi nettó jövedelme több mint 445 ezer forintra jönne ki – 166 ezer forinttal több marad tehát a katás zsebében most, mintha alkalmazottként dolgozna a cég számára ugyanakkora költségért.

De mennyi lesz az alkalmazott és a katázó nyugdíja?

A nyugdíj megállapításakor két fontos dolgot vesznek figyelembe: az életpálya során megszerzett nettó átlagfizetést és a szolgálati időt, vagyis a ledolgozott évek számát. A katás vállalkozók nyugdíjának kiszámításához szükséges egy törvényileg meghatározott járulékalap, ez helyettesíti az átlagkeresetet. Ez az összeg 2020. július 1-től havi 102 ezer forint, azaz kifejezetten alacsony.

„A katások esetében a szolgálati idő meghatározása sem kedvező. Itt az a szabály, hogy ha egy bizonyos időszakban a járulékalap nem éri el az aktuális bruttó minimálbért – ez jelenleg 161 ezer forint -, akkor azt az időszakot csak arányosan csökkentve lehet figyelembe venni a szolgálati idő kiszámításakor. Tehát egy katás év jelenleg mindössze 0,63 évnyi (alig 7,5 hónapnyi) szolgálati időnek számít.”

Ha munkaviszonyban dolgozik valaki, és 40 év szolgálati időt gyűjt (amelybe nemcsak a munkaviszonyban töltött idő számít bele, hanem például a felsőoktatásban töltött idő is, meg az álláskeresési járadék alatti idő is, mert nyugdíjjárulékot abból is vonnak), a fenti példánál maradva az átlagkeresetének 80 százaléka lesz a megállapított nyugdíj összege: kerekítve havi 224 ezer forint.

És a katásnál? Egy 40 évnyi katás karrier után azonban csak 68 ezer forint a nettó átlagkereset, ebből indulnak ki, a szolgálati idő pedig mindössze 25 év. A nettó átlagkereset úgy jön ki, hogy a megszerzett jövedelmeket a nyugdíjszámítás során nettósítani kell, ami nagyon leegyszerűsítve annyit tesz, hogy a bruttó jövedelmet csökkentjük az adott évben érvényes járulékokkal és adókkal (2020-ban összesen 33,5 százalékkal). Emiatt a 102 000 forint járulékalap nettó 67 830 forintot jelent – írja a lap.

A 25 évhez tartozó nyugdíjszorzó pedig 63 százalék, így az egész életükben katázó vállalkozók becsült várható nyugdíja körülbelül 43 ezer forint lesz havonta.

Tehát ha egy katás nyugdíjba megy, óriásit esik az életszínvonala. Ha nem takarított meg addig.

A Bankmonitor azt is kiszámolta, hogy mennyit kell félretenni havonta ahhoz, hogy a nyugdíjba menetelkor ugyanakkora apanázsból éljen meg, mint az alkalmazottként dolgozó társa.

Ekkor számít az, hogy mikor kezdi a takarékoskodást. A nyugdíjkorhatár most 65 év, a nyugdíjbiztosítás (azt érdemes kötnie a katázónak, az önkéntes nyugdíjpénztárnál és a nyesz-nél nem jár neki a 20 százalékos állami támogatást) akkor jár le.

Tehát ha 35 évesen kezd el egy katás félretenni, akkor 30 évig kell ezt csinálnia. Ekkor elég havonta 62 ezer forintot megspórolnia – emlékezzünk, 166 ezer forinttal több pénze van most, mint az alkalmazottnak, ebből kell 62 ezret a majdani nyugdíjas éveire gondolva megtakarítania és befektetnie.

https://24.hu/fn/gazdasag/2020/12/15/nyugdij-kata-megtakaritas-nyugdijaskent-felkopik-a-most-katazok-alla/