Ékírásos agyagtáblák vs. felhőalapú számvitel

A civilizáció fejlődéséhez elengedhetetlenül fontos volt az eszközök és források rendszeres számbavétele. A szervezett gazdálkodás pedig magával hozta a nyilvántartások rendszerének fejlődését is.

Körülbelül Kr.e. 3500-ban a sumérok már foglalkoztak a kenyér (gabona) és sör mennyiségének feljegyzésével, melyhez ékírásos tábláikat hívták segítségül.

Kr.e. 3000 körül Egyiptomban és Babilóniában használni kezdték a „tartozik” és „követel” fogalmakat.

795-ben Nagy Károly frank király rendeletet adott ki a királyi birtokokról és a birodalmi uradalmakról, melyben előírta az év végi jelentéskészítést.

A hiánytalan kettős könyvvitelre 1340-ből lehet a legkorábbi példát találni. Ebből az időből maradtak meg főkönyvek Genovában, melyek az államvezetés bevételeit és kiadásait tartalmazzák. Külön szerepeltek benne az adó kintlevőségek, a kölcsönök és a bírságok, ami egyértelműen rámutat a kettős könyvvitel meglétére. Ugyancsak 1340-ben Lübeckben – genovai, velencei és firenzei minta alapján – a kettős kontírozást egy mérlegszerű táblázatos áttekintéssel együtt vezették be.

Luca Pacioli velencei szerzetes könyvét tekinthetjük az első összefoglaló, a kettős könyvvitelt bemutató műnek, ami 1494-ben jelent meg.

A Fugger-család 1511-ben elkészítette az első mérleget.

A számvitel évezredes fejlődése során sokáig kézi kitöltéssel vezették a könyveket. Később, az átírásos eljárásoknak köszönhetően sok időt és munkát lehetett megspórolni.

A manuális-mechanikus elven működő könyvelőautomata, majd az elektromechanika alkalmazása jelentősen egyszerűsítette a könyvelők munkáját.

A számítástechnika fejlődésének köszönhetően egyre összetettebb könyvelőprogramok jelentek meg, pár éve pedig a felhőtechnológia is fontos szerephez jutott a számvitelben.

 

Hagyományos könyvelőprogramok használatával járó nehézségek

  • A telepített hagyományos szoftver gyakran nem a legfrissebb verziójú. A frissítés drága és körülményes is lehet.
  • Csak azon a számítógépen érhetők el az adatok, ill. működik a program, amelyre az telepítve lett.
  • Egyszerre csak egy ember férhet hozzá az adatokhoz.
  • Rendszeresen drága és bonyolult biztonsági mentéseket kell készíteni az adatokról.
  • Az adatok átadása körülményes, a folyamat hibalehetőségeket tartalmaz és adatbiztonsági problémákhoz is vezethet.

 

Célszerű felhőalapú megoldásokat keresned, ha

  • valós időben szeretnél világos áttekintést kapni a jelenlegi pénzügyi helyzetedről
  • nem csak az irodádban ülve szeretnéd intézni céged pénzügyeit
  • több felhasználói hozzáférésre van szükséged, hogy csapatod tagjai számára megkönnyítsd az online együttműködést
  • azt szeretnéd, hogy akár okostelefon, vagy táblagép segítségével is dolgozhass távolról és ne legyél az asztali számítógépedhez kötve
  • precíz döntéstámogató rendszerre vágysz, ami mindig pontos adatokkal szolgál
  • automatikus frissítésre vágysz, hogy ezzel ne kelljen rendszeresen bajlódnod
  • az automatikus mentéseknek köszönhetően teljes biztonságban szeretnéd tudni az adataidat
  • pénzt szeretnél megtakarítani, hiszen a frissítések, a rendszergazdai feladatok ellátása és a szerverhibák megoldása a felhőszolgáltató feladata
  • környezetkímélő technológiát szeretnél használni
  • papírmentes irodára vágysz

 

A technológiai trendek megváltoztatják a szakemberek magatartását, alakítják minden iparág jövőjét, ideértve a számvitelt is. Fontos, hogy mindig naprakész maradj a legújabb technológiákkal kapcsolatban, amelyek megkönnyítik az életedet, versenyelőnyt biztosítanak számodra és eredményesebbé teszik vállalkozásod működését.

Egy cégvezető akkor tud jó döntést hozni, ha valós idejű, pontos adatokkal rendelkezik a vállalatáról. Optimális esetben az adatalapú megközelítés keveredik az intuíciókat figyelembe vevővel. Hagyj fel, a „szerintem”-alapú döntéssel! És próbálj ki egy új, adatvezérelt döntéstámogatási módszert! Az ehhez szükséges naprakész információkat az innovatív számvitel biztosítani tudja számodra. Bárhol, bármikor valós idejű adatokat kaphatsz, mindössze működő internetkapcsolat kell hozzá.

Hónap közben Te is egy dobozban gyűjtögeted a számláidat? Keresgéltél már elveszett számlát órákon át egy garancia érvényesítése miatt? Ugye hasznosabban is el tudnád tölteni azt az időt, amit egy hatalmas számlakupac könyvelőhöz juttatására fordítasz minden hónapban? Inkább töltsd fel őket egy tárhelyre! Ezzel archiválod, rendszerezed, biztonságosan tárolod, visszakereshetővé teszed és a könyvelőhöz is eljuttatod őket.

A megfelelő időgazdálkodás egyik alapelve, hogy jól válasszuk ki az adott pillanatban leghatékonyabban elvégezhető feladatot. A kihasználatlan időszakok könnyen hasznossá tehetők, ha megteremted ennek lehetőségét. Mobilnet és laptop segítségével akár dugóban ülve is elemezheted vállalkozásod pénzügyi és értékesítési mutatószámait, eredményességét, statisztikai adatait. Így az idegőrlő várakozás nem elfecsérelt idő lesz, hanem értékessé válik. A naprakész könyvelés alapján készült letölthető táblázatok, diagramok nagy segítségedre lesznek ebben.

Kösd össze a kellemest a hasznossal! Ezt a régi időgazdálkodási tippet mindannyian ezerszer hallottuk már. Eszerint érdemes összekötni az intézni valókat valami mással, ami feltölt, jókedvre derít, vagy erőt ad. A home office nyújtotta csend és nyugalom csökkenti a stresszt, így produktívabbá tesz. Ám az otthon békéje mellett is dolgozhatsz úgy, mint az irodában: kollégáiddal együtt, valós időben, több eszközről egyszerre is használhatjátok a könyvelőprogramot például lekérdezésre, számlázásra, dokumentumfeltöltésre.

 

Az innovatív számvitel nyújtotta lehetőségeknek köszönhetően:

  • Akár autóban ülve is intézheted a céges ügyeidet.
  • Számlázhatsz, megnézheted a nyitott vevő- és szállítószámláidat, lekérhetsz előzetes ÁFA-listát és főkönyvi adatokat.
  • Ezentúl nem leszel kiszolgáltatva könyvelőd szabadidejének és gyorsaságának, ha azonnal információra van szükséged egy üzleti tárgyaláson.
  • Leszámolhatsz az irodádban növekvő papírhegyekkel, melyekben lehetetlen gyorsan megtalálni egy fontos számlát.
  • Az elhúzódó könyvelés nem fogja akadályozni céged hatékony működését.