November 1-től lehet pénzt kérni elektromos biciklire

Hétfőtől indul az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázat tizenkettedik, egyben záró fordulója – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, a kormány elmúlt közel egy évben több mint 5700 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához közel 615 millió forinttal járult hozzá.
Az 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat utolsó szakasza november 1-jén, reggel 8 órakor nyílik meg. A támogatás maximális mértéke ebben a körben is a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében pedig legfeljebb 150 ezer forint.
„A kormány által elfogadott Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv egyik fontos célja a közlekedés zöldítése. Ennek érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium tavaly novemberben elindította az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatot, hogy alternatívát nyújtson a gépjármű-használattal szemben és egészséges, környezetkímélő kerékpározásra ösztönözze az embereket a hétköznapokban is. Ebben a hónapban elérkeztünk a pályázat záró szakaszához, éppen ezért minden érdeklődőt arra biztatok, hogy éljen a lehetőséggel, hiszen ezáltal kedvezményesen kerülhet a birtokába egy környezetbarát közlekedési eszköz ” – fejtette ki Schanda Tamás.
A pályázati dokumentumokat november 5-én éjfélig lehet benyújtani. A kiírás és bővebb információk az IFKA honlapján érhetők el.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211031/holnaptol-lehet-penzt-kerni-elektromos-biciklire-508074?fbclid=IwAR3-j3j5lJV2wTuZXo9BD9qbz69IKIoNfnv2AuO6dxtD5nIobHduUHG8ioc